A Usersoft Számitástechnikai és Kereskedelmi Betéti Társaság a rendszerváltás időszakában, NOVIKI INNOVÁCIÓS IRODA számítástechnikai munkatársaiból alakult 1990 december elején.

Fő tevékenysége és alapvető célja akkor az volt, hogy a rendszerváltás során kialakult kis – és közép-vállalkozások, kereskedelmi, gyártási és ügyviteli tevékenységét személyre szabható, egyedi fejlesztésű szoftverrendszerekkel támogassa.

A cég hitvallása jelenleg is az, hogy adott tevékenységek számára olyan egységes, moduláris felépítésű raktártechnikai rendszereket készítsen, amelyek alaprendszerként bárhol alkalmazhatók és amihez a már meglévő kiegészítő modulokat, programcsomagokat, valamint az új partner által definiált egyedi programozással elkészített speciális modulokat kiépítve, adott kereskedelmi, illetve gyártási terület teljes informatikai szoftverhátterét képes legyen ellátni.

 Az eltelt idő alatt azok a partnereink, akik kisvállalkozásként indultak, ma már jelentős  hazai hazai és export kereskedelmi forgalmazással rendelkeznek. Az idő folyamán az általuk alkalmazott Stocker áruforgalmi rendszer jelentős változáson, egyedi fejlesztéseken ment át. A kis számlázó és készletvezető programból komplett  belső és külső hálózati és internetes adatforgalmi és webáruházi programrendszer lett. És ez a fejlődés nem áll meg...
Partnereink új projektjeit, terveit építjük be a jövőben is az általa használt rendszereinkbe.

A szoftverfejlesztésen kívül cégünk szerződés keretében vállalja partnereink helyi és hálózati rendszereinek üzemeltetését, karbantartását, fejlesztését. Domain szolgáltatásainkkal partnereink részére személyre szabott webtárhely szolgáltatást biztosítunk és igény szerint elkészítjük a számára megfelelő internetes kereskedelmi rendszerét, webáruházát is.

 A kereskedelem és árugyártás több területén rendelkezünk egyedileg kialakított informatikai rendszerekkel. A jogszabályi változások követésén kívül meglévő partnereink számára folyamatosan végzünk egyedi programozási tevékenységet, hogy üzleti terveiket, elképzeléseiket maradéktalanul beépítsük informatikai rendszerükbe.

Szolgáltatásaink folyamatosan követik a számítástechnika és ügyviteli és raktártechnológia, internetes kereskedelem változásait. Rendszereink ezáltal a legkorszerűbb hálózati forgalmazást, internetes webáruházi rendszereket, adatgyűjtős raktározási rendszereket is képesek kiszolgálni.

Kisvállalkozások részére komplett számlázó és áruforgalmi rendszercsomagjainkat ajánljuk, amelyek maximálisan képesek kiszolgálni adott terület teljes számlázási és áruforgalmazási feladatait.

Árainkat a felhasználási terület nagysága, az informatikai hálózat kiépítettsége, az alaprendszerek mellett alkalmazott kiegészítő moduljaink és egyedi programozási feladataink határozzák meg.

 Minden érdeklődő számára az elvárások ismeretében állítjuk össze saját informatikai rendszerét, ezért számunkra helyi, illetve helyszíni tárgyalást és programbemutatót tartunk.